Joe Biden amerikai elnök szombat este a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének éves vacsoráján kritizálta elődjét, leendő elnökválasztási vetélytársát, miközben az eseménynek helyet adó épületnél tüntetők őt bírálták, hogy támogatja Izrael háborúját a Hamász szélsőséges szervezet ellen.
A héten az amerikai szenátus elfogadta, majd Joe Biden elnök aláírta a törvényt, amely 270 napot ad a kínai ByteDance-nek arra, hogy eladja a TikTok amerikai eszközeit, különben betiltják a platformot az USA-ban. A fő tulajdonosnak azonban úgy tűnik, hogy esze ágában sincsen megválni az amerikai operációtól és bíróságon fogja megtámadni az új törvényt. Ha ez a kísérlet kudarcot vall, a ByteDance valószínűleg inkább a kivonulás mellett dönthet, vagy a menthetőt mentve megpróbálhatja az aranyat érő algoritmusa nélkül értékesíteni a TikTokot - viszont egyes becslések szerint az algoritmus nélkül mindössze a harmadát érheti a platform.
Mark Zuckerberg vagyona 18 milliárd dollárral zuhant a Meta Platforms részvényeinek esésével, ez pedig lehetővé tette Elon Musknak, hogy megszilárdítsa státuszát a világ harmadik leggazdagabb embereként – írja a Bloomberg.
A brit gyógyszerészeti felügyelet (PMCPA) megállapította, hogy a Pfizer öt alkalommal sértette meg a 2019-es szabályozási kódexet. A vállalat azzal ment túl messzire, hogy egy nem engedélyezett gyógyszert népszerűsített és félrevezető állításokat tett közzé a Covid-19 vakcinájáról a közösségi médiában. A hatóság szerint a lépés aláásta a gyógyszeriparba vetett bizalmat - jelentette az ír Gript.
Donald Trump tőzsdei cégének részvényárfolyama nagyot esett az elmúlt napokban. A vállalat még mindig több milliárd dollárt ér, miközben alig néhány millió dollár a bevétele, ráadásul veszteségesen működik.
Az Elon Musk által tavaly alapított xAI startup bejelentette, hogy a Grok-1.5 nevű mesterséges intelligencia chatbotja hamarosan elérhető lesz az X-en. Emellett pedig arra is ígéretet tettek, hogy a következő verzió, a Grok 2 minden területen felülmúlja a jelenlegi AI technológiákat.
Tegnap pont került egy 29 hónapja tartó fúziós folyamat végére, aminek köszönhetően a mai nappal tőzsdére került Donald Trump közösségi oldalát üzemeltető cége, a Trump Media. A vállalat a republikánus elnökjelölt nevével fémjelzett Truth Social közösségi médiaplatformot működteti, amely Trump fő kommunikációs platformja a támogatók elérésében és a kritikusok elleni fellépésben. Ennek ismeretében az elemzők szerint a Trump Media tőzsdére lépése sok szempontból egy többmilliárd dolláros fogadás egy második Trump-elnökségre - ahogy arra számítani lehetett, elképesztő méreteket ölt a befektetői őrület a részvény debütálását követően.
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters.
A közösségi média egyre nagyobb hatást gyakorol mindennapi életünkre. Az eurostat felmérése szerint tavaly az uniós állampolgárok közel 60 százaléka használta aktívan valamelyik közösségi média platformot. A friss adatokból pedig az is kiderült, hogy hazánk igencsak előkelő helyen helyezkedik el a rangsorban, már ami az aktív felhasználókat illeti.
A Facebook újjáéleszti a klasszikus „Bökés” (poke) funkciót, hogy visszahozza a nosztalgia és az egyszerűség érzését a platformra – jelentette be a Meta.
A Meta az adatvédelmi szabályozókkal folytatott megbeszéléseket követően a Facebook és az Instagram havi előfizetési díját 9,99 euróról 5,99 euróra csökkenti, közölte kedden a Meta egyik vezetője.
Steven Mnuchin, volt pénzügyminiszter egy befektetői csoportot szervez a TikTok felvásárlására, reagálva arra a törvényjavaslatra, amely az Egyesült Államokban fenyegeti az alkalmazás jövőjét, és arra kényszerítheti a ByteDance-t, hogy eladja azt - írta meg a Cnbc.
Nem zárható ki, hogy Kína a TikTok-alkalmazást felhasználva próbálja befolyásolni a 2024-es amerikai választásokat - figyelmeztetett az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója, Avril Haines. A törvényhozók eközben aggódnak az alkalmazáson keresztül terjesztett politikai megosztottság és a felhasználói adatok kínai kormány általi elérhetősége miatt.
Helyesnek bizonyultak a korábbi értesülések, miszerint 6,5 milliárd dolláros értékelés mellett tervez tőzsdére lépni a Reddit.
Eric Adams, New York város polgármestere helyi idő szerdán bejelentette, hogy pert indítottak több közösségi médiaplatform ellen, mert használatukkal hozzájárulnak a fiatalok mentális egészségének válságához.
A súlyos kínai cenzúra ellenére megtalálták a kiskapukat a kínaiak a véleményük kifejezésére – írja a Reuters. A mostani elégedetlenség a tőzsde negatív folyamatiból fakad.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
"Egyelőre elmúltak a legrosszabb félelmek."
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Egy orosz aknaszedő hajót semmisíthetett meg az ukrán haditengerészet.
17 vármegyét érint a "sárga" figyelmezetés.
Már most nagy a baj és veszélyeztetik a biztonságot.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.